Ez az utazás olyan volt, mint egy álom! A szervezés Budapesten történt, ehhez csatlakoztunk innen-onnan, mi magyarok voltunk vagy 20-an.
Mindannyiunk más-más konkrét útvonalat jelölhetett be, s így történhetett meg az, hogy a kéthetes nyaralás alatt a második naptól kezdve teljesen magamra maradtam az arab idegen-vezetőimmel.
A repülőre is úgy szálltam fel, hogy az IBUSZ által kiadott jegyeket felmutattam, és fogalmam nem volt arról, hogy valamilyen szervezett csoport tagja vagyok.
Így visszagondolva: Hogy a fenébe is volt ez az egész? Miért nem voltam beijedve, miért nem éreztem, hogy egyedül vagyok, vagy valami félelmet?!! A repülőn sem derült ki, hogy ki milyen céllal, milyen szervezésben, hová repülünk...
Annyira el voltam ragadtatva a várható utazástól, hogy egyszerűen észre sem vettem semmit.
Olyan kani nagy gépen repültem, aminek két folyosója volt (Egyiptair): azaz 2-6-2 személy az üléseken. A "balesetvédelmi oktatást egy egyiptomi hölgy és úr mutatta be képjelekkel - félelmetes volt, de komolyan! - Majd szemben egy hatalmas monitor mindenféle utazási adatokkal: magasság(10.000 m) pillanatnyi hely... azután Barbra Streisand film...
Görögország olyan volt fentről, mint az iskolai atlaszban - fantasztikusan tiszta volt az ég, a mediterrán tenger alattunk, a sok-sok aprócska hajó, majd a Nílus és a sivatag... jaj, de csodálatos!!!!
2014. október 9., csütörtök
2011. augusztus 21., vasárnap
Berlin, Drezda, Pozdan, Rostock, Warnemünde 1986 és Zamárdi
Tapétás repsivel utaztunk, pár száz méterre a talaj felett:-)) - ez persze nem így igaz, de az tény, hogy szellő fuvallatára már izgalmas rázkódásokat éltünk át, az biztos. Én akkor nem voltam "egyedül" - velem voltak a szüleim, az ex-férjem, és Zsófi a pocakomban...
Arra készítettek fel minket, hogy nehéz lesz jó kosztot találni - ennek ellenére kemény 36 Ft.-/fő finomabbnál, finomabb halas kajákat ettünk... Én egy kicsit kába voltam az egész út alatt, hiszen magammal (magunkkal) voltam elfoglalva... a drezdai képtárban sem szerettem volna egy képet sem kihagyni, de a vége csak az lett, hogy beültem a termek közepén a padra és ott tekertem 360 fokot magamon... Pozdanban meg is rúgott a Zsófi! Micsoda egy élmény! :-))) Kit érdekel, hogy milyen "puskaporos szagú, randa" volt még akkor is az a város! Micsoda szögesdrót kerítések mellett vitt az utunk! ...
Berinben a iv-toronyban történt, hogy, amikor nyugat felé fordult a presszó-galéria - akkor alig mertünk átnézni a "szabadság felé"... csak suttogva beszéltünk:" Látod, az az utca már az NSZK-hoz tartozik... de nem is gondoltam bele, mert tőlem akkor nem is volt boldogabb a világon - még a "falon túl" sem!!
Warnemünde, ahol már felszabadultan, - boldogsággal töltve 1000-rel- tudtam magunkról: mindennapossá váltak a Zsófi rugdosásai, mérsékelten meleg volt, sütött a nap hét ágra, és mindig kék volt az ég... anyuék akkor látták a tengert először, de jéghideg volt, csak lábáztatásra alkalmas... Sokat, és finomakat ettünk, barnasört ittunk, nagyon romantikus volt az egész nyaralás...
Zsófi 1986. november 29-én megszületett - életem értelme:-))) Ezután balatoni nyarak következtek főleg Zamárdiban ...
Egy aranyos sztori innen:
A szállásadónk egy idősebb hölgy volt, aki első találkozásunkkor elmesélte nekünk, hogy azért jár bottal, mert olyan súlyos balesete volt, hogy az egyik lába kilenc helyen tört el.
A kéthetes turnusban 3 család - munkatársak - nyaraltunk együtt. Egy alkalommal meglátogatott minket a házigazda... nyitva volt minden ablak, hiszen dögmeleg volt - a hölgy becsöngetett. A Zsófi épp az ablakban állt, felmérte a helyzetet komolyan, ahogy hallotta... és jó hangosan kiabálta: "Jön a kilenclábú néni! - no, azt a cikit! :-)))
Legközelebb már Egyiptomból írok nektek, s akkor 1995-öt írunk majd...- rengeteg élménnyel, fotóval...igazi utazós-csemege lesz, az tuti! :-)
 |  |
Arra készítettek fel minket, hogy nehéz lesz jó kosztot találni - ennek ellenére kemény 36 Ft.-/fő finomabbnál, finomabb halas kajákat ettünk... Én egy kicsit kába voltam az egész út alatt, hiszen magammal (magunkkal) voltam elfoglalva... a drezdai képtárban sem szerettem volna egy képet sem kihagyni, de a vége csak az lett, hogy beültem a termek közepén a padra és ott tekertem 360 fokot magamon... Pozdanban meg is rúgott a Zsófi! Micsoda egy élmény! :-))) Kit érdekel, hogy milyen "puskaporos szagú, randa" volt még akkor is az a város! Micsoda szögesdrót kerítések mellett vitt az utunk! ...
Berinben a iv-toronyban történt, hogy, amikor nyugat felé fordult a presszó-galéria - akkor alig mertünk átnézni a "szabadság felé"... csak suttogva beszéltünk:" Látod, az az utca már az NSZK-hoz tartozik... de nem is gondoltam bele, mert tőlem akkor nem is volt boldogabb a világon - még a "falon túl" sem!!
Warnemünde, ahol már felszabadultan, - boldogsággal töltve 1000-rel- tudtam magunkról: mindennapossá váltak a Zsófi rugdosásai, mérsékelten meleg volt, sütött a nap hét ágra, és mindig kék volt az ég... anyuék akkor látták a tengert először, de jéghideg volt, csak lábáztatásra alkalmas... Sokat, és finomakat ettünk, barnasört ittunk, nagyon romantikus volt az egész nyaralás...
Zsófi 1986. november 29-én megszületett - életem értelme:-))) Ezután balatoni nyarak következtek főleg Zamárdiban ...
Egy aranyos sztori innen:
A szállásadónk egy idősebb hölgy volt, aki első találkozásunkkor elmesélte nekünk, hogy azért jár bottal, mert olyan súlyos balesete volt, hogy az egyik lába kilenc helyen tört el.
A kéthetes turnusban 3 család - munkatársak - nyaraltunk együtt. Egy alkalommal meglátogatott minket a házigazda... nyitva volt minden ablak, hiszen dögmeleg volt - a hölgy becsöngetett. A Zsófi épp az ablakban állt, felmérte a helyzetet komolyan, ahogy hallotta... és jó hangosan kiabálta: "Jön a kilenclábú néni! - no, azt a cikit! :-)))
Legközelebb már Egyiptomból írok nektek, s akkor 1995-öt írunk majd...- rengeteg élménnyel, fotóval...igazi utazós-csemege lesz, az tuti! :-)
2011. augusztus 19., péntek
Bécs 1982
Abban az időben "nyugatra" utazni... de, mi úgy határoztunk, hogy igénybe veszünk egy jó kis ajánlatot: Anyukám kolléganőjének "külhonba szakadt" rokona Magyarországra látogatni készül, és erre az időszakra majd' üresen marad az ő otthona - így felajánlotta közhasznosításra. Ezt a "sohavisszanemtérő" alkalmat igyekeztünk kihasználni! :-)
Megvolt az 50 dolcsi - se több, se kevesebb - és Icus-kolléganőmmel útra keltünk. Amikor megérkeztünk, úgy éreztünk, valami "tiltott" helyen járunk, a vonatút is olyan titokzatosan zajlott odafelé - azok az ellenőrzési ceremóniák! - ... ezt az érzést csak azt tudja megérteni, aki hasonlatos korú, mint én - azaz kb. 50-es....
A pályaudvaron várt minket egy srác - a rokon fia - aki a lakáshoz vezetett minket: villamossal utaztunk, de azt hiszem körbe sem mertünk nézni az emberek felé, annyira meg voltunk illetődve... A lakásban semmi különleges - egyszerű "pesties" belső...
Másnaptól viszont szárnynak voltunk eresztve: kaptunk bérletet - ma sem értem, ki fizette, honnan?... a lényeg, hogy egy hétig nem volt gond a villamosozással :-)
Olyan nagyon nem mertünk elbóklászni - milyen érdekes, mi a jófenétől tartottunk! :-) ? - a Mariahilferstrasse - az oda-vissza, villamos-körök sok járaton, hogy el ne tévedjünk:-)
Schönbrunn: Végre valami "finomság" - egy kicsit ismerős volt, a mi fertődi kastélyunk hasonlított erre, de azért a monumentalitása, a szépsége még ragyogóbb volt! Sajnos kép, az nincs - a fotózás még mindig nem jött rutinra...
A "küldetésünknek" egy-egy eltökélt célja is volt: Ica Chanel5-öt, én pedig jeggyűrüket akartunk venni. Az én esetem annyiból számított problémásnak, hogy azt valahogy haza is kell hozni... de megoldottam:-))
Az Ica vette meg előbb a pici (30ml:) kölnijét: óvatosan kisurrantunk egy parkba, hogy felbontsuk és beleszagolhassunk...hmmm... Milyen látvány lehettünk? Elmondom, mert tudom pontosan! :-) Amikor a Szovjetúnióban a GUM melletti parkban falatozunk, akkor jött egy házaspár - fülig érő szájjal, vidáman, az egyik padhoz. Szatyor elő, kivettek belőle egy pár gumicsizmát!!! A fiú felpróbálta, lejtett benne egyet-kettőt - majd megállapították, hogy jó vásárt csaptak... mi pedig csúnyán kinevettük őket... minket pedig biztosan egy másik - nyugatabbra fekvő padról - ugyanígy...
Azután jött a mulatás:-) Grinzing!
Egyik este a városba vitt az utunk - hárman voltunk a rokon fiúval... (mert este volt, és sötét:-) - na ő aztán megmutatta, mit is jelenthet egy éjszaka nyugaton! :-) Végigmentünk a "piroslámpás soron" ...Az utca elején kövér leánykát láttunk fekete tornaruhában - tényleg sajnálatra méltó volt... - ahogy haladtunk a centrum felé, egyre csinosabbak voltak... mindenkinek kínálkoztak, fapofával, gépiesen - még nekem is!??!!?? - 'oszt' a nagy hangulatban megcsíptem az egyiküknek a cicijét! :-)))))))))))) Ezen röhötünk hazáig...
Az én jeggyűrűim egy arckrémban lettek elrejtegetve. Annyira ideges voltam a vonaton emiatt, hogy majdnem összebalhéztam az Icussal... A fülkénkben 3 apáca is ült - ez is nagy újdonság volt nekünk- alázatos pofát vágtunk egész úton ... Nekik köszönhetem, hogy amikor jött a vámvizsgálat, a vámőrök illedelmesen behúzták a kupé ajtaját, miután egy kicsit körülnéztek... semmi kérdés, semmi vámvizsgálat...
Következik: NDK 1986 - Berlin, Pozdan, Rostok, Warnemünde
2011. augusztus 12., péntek
Jugoszlávia (Rovinj Santa Katerina - Horvátország)
Első éves főiskolás koromban - illetve az azt követő nyáron voltam itt 1978-ban. Santa Katerina szigetén laktunk két hétig - tévedésből:-) Két képet töltöttem le a netről, hogy megmutassam, hol is voltam pontosan.
Bementem az IBUSZ-ba és ennyi - Miskolcról indult a busz, Pesten is megállt, másnap hajnalban érkeztünk. Valamivel a mi buszunk előtt indult egy pesti busz, ők mentek oda, ahol a mi helyünk lett volna, már aludtak, és szétpakoltak, vagy szétszéledtek már, mire mi megérkeztünk - így nem történt csere. Összehasonlíthatatlanul jobb volt a szigeten: se autó, se motor, még bicikli sem, hiszen 10 perc alatt be lehetett járni.
A képeken látható Hotel akkor, kb. a fele volt mind szélességben, mind magasságban, és semmi medence... sőt az a rész akkor volt romantikusabb: egy teraszbárból lépcsősor vezetett a tengerhez, kivilágítva, de csak szolidan - futórózsák szegélyezték a lépcsőt ívesen... fent a bárban dzsessz-muzsika szólt, leszűrődött a partra is...
Akkor fürödhettem először a tengerben - minden tapasztalat híján rettentem el a hidegtől, a sótól, a vízi kütyüktől. Pedig itt hatalmas gömbölyű kavicsos volt a part, nekem nem volt vizi-papucsom, medúzát és tengeri sünt se láttam addig, s nem is gondoltam volna, milyen veszélyesek...
A 3. napon már az SZTK-ban kötöttem ki mentő vitt be, mert tempózás közben belerúgtam egy sziklába, ami tele volt tapadva sünökkel. A bokámból milliónyi tüske állt ki, s azt szedegedték ki egyesével... Nekem akkor izzadt először a tenyerem - pedig előzleg már 24 zongoravizsgám volt... Egy nap víztől való eltiltás következett...
Volt a csoportunkban egy lány (Margitka) - akit tulajdonképpen csak a buszon láttam közelebbről, de nem kerültünk beszédkontaktusba. Nos, én ezzel a "lánnyal" dolgozom több, mint 20 éve. Folyamatosan mondogattuk egymásnak, hogy már korábbról ismerjük egymást, de sehogyan sem jött össze egy közös pont, kapcsolat. Nem is éltünk egy városban, se a középiskola, se a főiskola, se a kórusversenyek,... semmi nem stimmelt...mire kb. 5 éve ráébredtünk, hogy Katarinán voltunk együtt két hétig!:-)
Egy pesti lánnyal és a hugával keveredtem haveri viszonyba, velük ütöttem el az időt: megnéztük pl. hogy fest a sofőrünk a nudista strandon :-))) Körbe vizibicikliztük a szigetet, vásárolgattunk Rovinj olasz piacán - hoztam finomságos likőrt, ezüst csecsebecséket...
Hazafelé "megszakítottam rendes szabadságom" :-) - és Budán maradtam két napig: A lány a Rózsadombon lakott, közel Kádár villájához... Tátottam a szám ott is, a lakásban is - az a panoráma Pest felé!!!! Majd este Éliás diszkó valahol a Gellért hegyen - meg sem találnám már, hogy hol volt... - táncoltam Törőcsikkel a focistával! :-))(velem táncolt a Törő :-))- ilyen volt a baráti köre a vendéglátómnak, na... Én nem tudtam, hogy ki kért fel, mert a foci nem igazán érdekelt soha - csak később mondták meg nekem. Gondolom, a Törőnek ez nem eshetett valami jól... talán alacsonyabb is volt nálam, meg tömzsi - nem tetszett...
Nos, ennyi volt a beszámoló erről a nyárról... legközelebb már csak 4 év múlva "találkozunk", mert a főiskolai évek többi nyarát főleg balatoni táborokban töltöttem - persze, mint táboroztató tanárnéni-jelölt. Ott is történtek "dolgok", de nem velem, hanem a lurkókkal: Talán egyet kiemelek mégis, mert ez az eset is szépen jellemzi, milyen felelősséggel jár egy ilyen feladat:
A vizibicikli. Két gyermek teker kint a mélyben, hiába rikácsolunk, hiába fenyegetőzünk... Fogtunk egy biciklit mi is és bementünk utánuk... 6 óra volt délután, amikor elkezdődött a hajsza... eleinte viccesnek indult, majd - talán berezeltek - rátapostak és mentek előre, mint a nyíl. Közben elkezdett sötétedni, Zánkától már jó messze voltunk. Jött a rendőrség is szerencsére, ők rendezték aztán a sorainkat. Kikötöttünk valahol, majd egy teherautóra rakták a bicikliket, meg minket és töksötétben érkeztünk vissza a táborba. De mi van, ha nem követtük volna őket? Három napra lemerült az elemünk...bár nagyon megdícsértek minket! :-) - na köszi...
Tehát legközelebb Bécsből jelentkezem - 1982-ből...
A képeken látható Hotel akkor, kb. a fele volt mind szélességben, mind magasságban, és semmi medence... sőt az a rész akkor volt romantikusabb: egy teraszbárból lépcsősor vezetett a tengerhez, kivilágítva, de csak szolidan - futórózsák szegélyezték a lépcsőt ívesen... fent a bárban dzsessz-muzsika szólt, leszűrődött a partra is...
Akkor fürödhettem először a tengerben - minden tapasztalat híján rettentem el a hidegtől, a sótól, a vízi kütyüktől. Pedig itt hatalmas gömbölyű kavicsos volt a part, nekem nem volt vizi-papucsom, medúzát és tengeri sünt se láttam addig, s nem is gondoltam volna, milyen veszélyesek...
A 3. napon már az SZTK-ban kötöttem ki mentő vitt be, mert tempózás közben belerúgtam egy sziklába, ami tele volt tapadva sünökkel. A bokámból milliónyi tüske állt ki, s azt szedegedték ki egyesével... Nekem akkor izzadt először a tenyerem - pedig előzleg már 24 zongoravizsgám volt... Egy nap víztől való eltiltás következett...
Volt a csoportunkban egy lány (Margitka) - akit tulajdonképpen csak a buszon láttam közelebbről, de nem kerültünk beszédkontaktusba. Nos, én ezzel a "lánnyal" dolgozom több, mint 20 éve. Folyamatosan mondogattuk egymásnak, hogy már korábbról ismerjük egymást, de sehogyan sem jött össze egy közös pont, kapcsolat. Nem is éltünk egy városban, se a középiskola, se a főiskola, se a kórusversenyek,... semmi nem stimmelt...mire kb. 5 éve ráébredtünk, hogy Katarinán voltunk együtt két hétig!:-)
Egy pesti lánnyal és a hugával keveredtem haveri viszonyba, velük ütöttem el az időt: megnéztük pl. hogy fest a sofőrünk a nudista strandon :-))) Körbe vizibicikliztük a szigetet, vásárolgattunk Rovinj olasz piacán - hoztam finomságos likőrt, ezüst csecsebecséket...
Hazafelé "megszakítottam rendes szabadságom" :-) - és Budán maradtam két napig: A lány a Rózsadombon lakott, közel Kádár villájához... Tátottam a szám ott is, a lakásban is - az a panoráma Pest felé!!!! Majd este Éliás diszkó valahol a Gellért hegyen - meg sem találnám már, hogy hol volt... - táncoltam Törőcsikkel a focistával! :-))(velem táncolt a Törő :-))- ilyen volt a baráti köre a vendéglátómnak, na... Én nem tudtam, hogy ki kért fel, mert a foci nem igazán érdekelt soha - csak később mondták meg nekem. Gondolom, a Törőnek ez nem eshetett valami jól... talán alacsonyabb is volt nálam, meg tömzsi - nem tetszett...
Nos, ennyi volt a beszámoló erről a nyárról... legközelebb már csak 4 év múlva "találkozunk", mert a főiskolai évek többi nyarát főleg balatoni táborokban töltöttem - persze, mint táboroztató tanárnéni-jelölt. Ott is történtek "dolgok", de nem velem, hanem a lurkókkal: Talán egyet kiemelek mégis, mert ez az eset is szépen jellemzi, milyen felelősséggel jár egy ilyen feladat:
A vizibicikli. Két gyermek teker kint a mélyben, hiába rikácsolunk, hiába fenyegetőzünk... Fogtunk egy biciklit mi is és bementünk utánuk... 6 óra volt délután, amikor elkezdődött a hajsza... eleinte viccesnek indult, majd - talán berezeltek - rátapostak és mentek előre, mint a nyíl. Közben elkezdett sötétedni, Zánkától már jó messze voltunk. Jött a rendőrség is szerencsére, ők rendezték aztán a sorainkat. Kikötöttünk valahol, majd egy teherautóra rakták a bicikliket, meg minket és töksötétben érkeztünk vissza a táborba. De mi van, ha nem követtük volna őket? Három napra lemerült az elemünk...bár nagyon megdícsértek minket! :-) - na köszi...
Tehát legközelebb Bécsből jelentkezem - 1982-ből...
2011. augusztus 11., csütörtök
Szentpétervár (Leningrád) 2.
A Moszkva szállóban laktunk - hol is laktunk volna:-) - két szinten elhelyezve, kicsit szétszórva... A két emelet közt a lépcsőfordulóban - a liftajtóval szemben - volt egy kis hall, ott székeltek a tanárok, kb. éjjel 2-ig :-(
Na, akkor most mit lehet csinálni? Ki kell lógni valahogy, nemde?
Azért elmenni egyszerűbb: Azt mondod:"kimegyünk körülnézni" - (majd elfelejtünk visszajönni:-)
Első turpisságunk (a szolidabb): A tv-ben láttam: Leningrádban van egy Budapest utca, abban Budapest étterem. De jó, hogy eszembe jutott! Íme, itt a megoldandó problem: hogy jutunk el oda? Elkérezkedtünk "sétálni" 8-kor - még magasról sütött a nap! Bevágtuk magunkat egy taxiba - 3 rubelért össze-vissza jártuk a várost, míg végre megérkeztünk a Budapest étterembe. (Biztos jól át voltunk ejtve a taxis által, de ki bánja? :-)
Amikor leültünk - ketten voltunk egy Ildi nevű lánnyal - akkor az jutott eszembe, hogy talán magyar szakács van a konyhán: az étlapon minden kaja ott volt feltüntetve magyarul is. Valahogy ezt el tudtuk mutogatni a pincérnek, aki végül is bekísért engem a "színfalak mögé" - ott volt egy 50-es, vagy 40-es? magyar jóember, vele beszélgettem pár sort, hülye kérdéseim lehettek, mert egy sem jut eszembe, és a válaszok sem... A lényeg, a lényeg, hogy rántott húst ettünk sültkrumplival!!! Sok-sok krumplit kaptunk, azt becsomagolták nekünk zacskóba. Na ennek volt igazán értelme! :-)))
Sikerült visszakúszni a szobánkba, mert - amikor hazataxiztunk - épp senki tanár nem volt a társalgóba!
Reggel, a reggeliző asztalnál elővettük a fagyos sültkrumplit... - mindenkinek csorgott a nyála :-))))) Tanár nem érdeklődött, honnan a "finomság" - gondolhatták azt is, hogy akárhol lehet ilyet kapni...
2. turpisság: vettünk 3 üveg pezsgőt és szerettük volna elfogyasztani :-) Ennek csak annyi volt az akadálya, hogy fel kellett vinni a szobába - az meg épp lehetetlen volt, hiszen a hallban nyüzsögtek a tanárok. Na, akkor mit tegyünk?
- Menjünk a lifttel, egy emelettel feljebb és meglátjuk... - mondom én.
Felmentünk...
- A szobánk fölötti szobába bekopogok, és elmondom úgy, ahogy van, mi baj lehet belőle, legfeljebb megvárjuk, míg lefekszenek nem? - mondom én.
És be is kopogtam... Egy férfi nyitott ajtót, be lehetett látni az egész szobába: egy nő volt az ágyban - de semmi különös... A férfinak tágra volt nyitva a szeme, meg talán a szája is, ahogy az Ildivel meg a 3 pezsgővel meglátott minket. Na, talán egy fél percig is eltartott, míg így álltunk... Hogy, és mint fogom elmagyarázni, hogy mit akarok? Kértem, hogy jöjjön velem az erkélyre - jött. Mutattam, hogy ott lakunk alatta - valahogy megértette... és mutattam a pezsgőt, hogy azt oda le akarjuk a mi erkélyünkre - és megértette! :-) és vigyorgott, az asszony meg röhögcsélt, mert az ember fordította neki a jelbeszédet oroszra - azért ez nem semmi !!! :-)))) Sőt, nekik kellett kitalálni azt is, hogyan juttatsuk le az üvegeket egy szinttel alább - mert erre nem is gondoltunk ... A tettestársunk, cinkosunk lett! Egy tündér ember! Végigröhögték az egészet az asszonnyal, söt a nő is jött később segíteni: A csípőövem, és! az a madzag, amivel a bőröndjük volt átkötve!!!! :-)))) - azokból sikerült olyan hosszú kötélzetet kötözni, ami leért a szintünkre. Leeresztgettünk óvatosan a 3 pezsgőt, majd együtt nevetgéltünk a nem tudom, hogy min...de nagyon-- nagyon aranyos volt, emlékezetes maradt ez az egész! Így utólag is köszönjük nektek, ismeretlen orosz barátaim - biztosan ti is elmesélitek néha ezt a sztorit az ismerőseiteknek...
Lementünk egy szinttel lejjebb - a tanárok javában kártyáztak, s kérdezték, milyen volt kint?...s mi mondtuk, hogy "izgi" - mert tényleg az volt na! :-)
Következik: 1978 - Jugoszlávia- Santa Caterina szigete...
Na, akkor most mit lehet csinálni? Ki kell lógni valahogy, nemde?
Azért elmenni egyszerűbb: Azt mondod:"kimegyünk körülnézni" - (majd elfelejtünk visszajönni:-)
Első turpisságunk (a szolidabb): A tv-ben láttam: Leningrádban van egy Budapest utca, abban Budapest étterem. De jó, hogy eszembe jutott! Íme, itt a megoldandó problem: hogy jutunk el oda? Elkérezkedtünk "sétálni" 8-kor - még magasról sütött a nap! Bevágtuk magunkat egy taxiba - 3 rubelért össze-vissza jártuk a várost, míg végre megérkeztünk a Budapest étterembe. (Biztos jól át voltunk ejtve a taxis által, de ki bánja? :-)
Amikor leültünk - ketten voltunk egy Ildi nevű lánnyal - akkor az jutott eszembe, hogy talán magyar szakács van a konyhán: az étlapon minden kaja ott volt feltüntetve magyarul is. Valahogy ezt el tudtuk mutogatni a pincérnek, aki végül is bekísért engem a "színfalak mögé" - ott volt egy 50-es, vagy 40-es? magyar jóember, vele beszélgettem pár sort, hülye kérdéseim lehettek, mert egy sem jut eszembe, és a válaszok sem... A lényeg, a lényeg, hogy rántott húst ettünk sültkrumplival!!! Sok-sok krumplit kaptunk, azt becsomagolták nekünk zacskóba. Na ennek volt igazán értelme! :-)))
Sikerült visszakúszni a szobánkba, mert - amikor hazataxiztunk - épp senki tanár nem volt a társalgóba!
Reggel, a reggeliző asztalnál elővettük a fagyos sültkrumplit... - mindenkinek csorgott a nyála :-))))) Tanár nem érdeklődött, honnan a "finomság" - gondolhatták azt is, hogy akárhol lehet ilyet kapni...
2. turpisság: vettünk 3 üveg pezsgőt és szerettük volna elfogyasztani :-) Ennek csak annyi volt az akadálya, hogy fel kellett vinni a szobába - az meg épp lehetetlen volt, hiszen a hallban nyüzsögtek a tanárok. Na, akkor mit tegyünk?
- Menjünk a lifttel, egy emelettel feljebb és meglátjuk... - mondom én.
Felmentünk...
- A szobánk fölötti szobába bekopogok, és elmondom úgy, ahogy van, mi baj lehet belőle, legfeljebb megvárjuk, míg lefekszenek nem? - mondom én.
És be is kopogtam... Egy férfi nyitott ajtót, be lehetett látni az egész szobába: egy nő volt az ágyban - de semmi különös... A férfinak tágra volt nyitva a szeme, meg talán a szája is, ahogy az Ildivel meg a 3 pezsgővel meglátott minket. Na, talán egy fél percig is eltartott, míg így álltunk... Hogy, és mint fogom elmagyarázni, hogy mit akarok? Kértem, hogy jöjjön velem az erkélyre - jött. Mutattam, hogy ott lakunk alatta - valahogy megértette... és mutattam a pezsgőt, hogy azt oda le akarjuk a mi erkélyünkre - és megértette! :-) és vigyorgott, az asszony meg röhögcsélt, mert az ember fordította neki a jelbeszédet oroszra - azért ez nem semmi !!! :-)))) Sőt, nekik kellett kitalálni azt is, hogyan juttatsuk le az üvegeket egy szinttel alább - mert erre nem is gondoltunk ... A tettestársunk, cinkosunk lett! Egy tündér ember! Végigröhögték az egészet az asszonnyal, söt a nő is jött később segíteni: A csípőövem, és! az a madzag, amivel a bőröndjük volt átkötve!!!! :-)))) - azokból sikerült olyan hosszú kötélzetet kötözni, ami leért a szintünkre. Leeresztgettünk óvatosan a 3 pezsgőt, majd együtt nevetgéltünk a nem tudom, hogy min...de nagyon-- nagyon aranyos volt, emlékezetes maradt ez az egész! Így utólag is köszönjük nektek, ismeretlen orosz barátaim - biztosan ti is elmesélitek néha ezt a sztorit az ismerőseiteknek...
Lementünk egy szinttel lejjebb - a tanárok javában kártyáztak, s kérdezték, milyen volt kint?...s mi mondtuk, hogy "izgi" - mert tényleg az volt na! :-)
Következik: 1978 - Jugoszlávia- Santa Caterina szigete...
2011. augusztus 8., hétfő
Leningrád, Szmolni,Téli Palota, Auróra...
Szentpétervár - (Leningrád) csodálatos volt!
Szerencsés adottságai folytán - mint Torinóban pontosan ugyanígy - több kilométeres, nyílegyes széles sugárutak kötik össze a legfontosabb épületegyütteseket, kimelt városrészeket. A házsorok nagyrésze 4-6 emeletes - pl. mint Budapesten is - de a lakások belmagassága miatt magasabbak az átlagosnál. Szentpéterváron (és Torinóban is) a sugárutak két oldala 100 méterre is lehet egymástól: Az épületek előtt kb. 10 méterre egy-egy sáv fut (általában egyirányú), majd egy kis zöld parksáv következik, kétoldalán gyalogjárda (jó széles, természetesen), majd 6 sávos út következik, s van, ahol még villamos közlekedés is van középen!
Az utak végét még középfelé haladva is alig látni, elképesztőek a távolságok, méretek! Megjegyzés: Coca Colát ittunk az egyik ilyen sugárúton - reggel 9-kor, kinyitottak nekünk! (mert ki volt reklámozva a Cola és dörömböltünk:-))
A SzentPéter Bazilika volt a legnagyobb templom, amit láttam (addig :-). Az ingától voltam legjobban elragadtatva: Nagyon magasan, a kupolától lógott lefelé egy tájolóra mutatott a hegyes ón csúcsa, és a szemünk láttára bizonyította be, hogyan és merre forog a Földünk! Fantasztikus élmény volt!
A Téli Palota is hatalmatos! Hófehér, csodaszép díszes bejárata és ablakai vannak. Odabent viaszos papucsot húztunk, amiben nagyszerűen lehetett csúszkálni - s egyben el is végeztük a napi takarítási teendők egy részét:-) Nem rossz ötlet! Egyébként csillogott is és villogott is minden, ami aranyozott volt - pl a lépcsőházak korlátjai, a stukkók - ésminden egyes helyiség más- és más volt. Arany brokáttal borított, vagy sötétvörös bársonnyal tapétázott... tényleg elállt a szavunk!
(Láttam Repin: Hajóvontatók c. képét! Hogy ott-e vagy máshol...? Szerintem, mégsem ott, hanem a moszkvai galériában... )
Itt inkább olyan pirosarcú, rizsparókás urakat és hölgyeket láttam barokkos/rokkokós figurában (a barokkot csodálom, de nem nagyon szeretem).
A kert is elragadó volt, az a szökőkút-tenger! Már akkor vezérelték valami szerkezettel, ritmusosan váltogatta a sugarakat. Hosszú lépcsősor vezetett le a bokor-labirintusba, ott voltak kis meglepetés csobogók, gomba-vízesés, (ha beálltunk a gombasüveg alá, beindult a vízfüggöny :-))
Az Aurórát épp a nap szikrázta: hófehér volt az összes vitorlája - állt a Néván, csendesen... és a fiúk sötétkékben, csíkos polóban....ahogy az meg van írva...
No, a Szmolnira nem emlékszem, pedig voltam ott, az biztos, mert láttam Lenin dolgozószobáját - erről tanultunk is orosz órán...de nem emlékszem szinte semmire...
Akkor láttam életemben először a tengert!!!
Sötétkék volt és jéghideg - s azután is sokáig így képzeltem el, ez maradt meg: sötétkék, és nagyon hideg... pedig kb. 20 ember fürdött bent a világítótoronynál, mi pedig csak a lábunkat áztattuk meg benne - és nyalogattuk az érdekes sós vizet...
A torony is gyönyörű volt! Vakítóan fehér két piros csíkkal, s pici ablakokkal... (a Néva is jéghideg volt júlisban - abba is belemásztunk a szálloda mellett :-)) - minden, ami a hullámok közt úszott hatalmas volt és hófehér...
Az éjszakai sötétség kb. éjfél körül állt be, de 2-kor már pirkadott... Ezt is átéltük egy "komszomolszkaja" partyn, ahol Deep Purple zene volt, és nekünk lányoknak kellett felkérni a félszeg szőke fiúkat :-)
Eddig tartott sajnos a visszaemlékezésem komolyabbik része. Itt is elkövettem két kis disznóságot, de ez most, valahogy nem illik ide - úgyhogy majd legközelebb...
Szerencsés adottságai folytán - mint Torinóban pontosan ugyanígy - több kilométeres, nyílegyes széles sugárutak kötik össze a legfontosabb épületegyütteseket, kimelt városrészeket. A házsorok nagyrésze 4-6 emeletes - pl. mint Budapesten is - de a lakások belmagassága miatt magasabbak az átlagosnál. Szentpéterváron (és Torinóban is) a sugárutak két oldala 100 méterre is lehet egymástól: Az épületek előtt kb. 10 méterre egy-egy sáv fut (általában egyirányú), majd egy kis zöld parksáv következik, kétoldalán gyalogjárda (jó széles, természetesen), majd 6 sávos út következik, s van, ahol még villamos közlekedés is van középen!
Az utak végét még középfelé haladva is alig látni, elképesztőek a távolságok, méretek! Megjegyzés: Coca Colát ittunk az egyik ilyen sugárúton - reggel 9-kor, kinyitottak nekünk! (mert ki volt reklámozva a Cola és dörömböltünk:-))
A SzentPéter Bazilika volt a legnagyobb templom, amit láttam (addig :-). Az ingától voltam legjobban elragadtatva: Nagyon magasan, a kupolától lógott lefelé egy tájolóra mutatott a hegyes ón csúcsa, és a szemünk láttára bizonyította be, hogyan és merre forog a Földünk! Fantasztikus élmény volt!
A Téli Palota is hatalmatos! Hófehér, csodaszép díszes bejárata és ablakai vannak. Odabent viaszos papucsot húztunk, amiben nagyszerűen lehetett csúszkálni - s egyben el is végeztük a napi takarítási teendők egy részét:-) Nem rossz ötlet! Egyébként csillogott is és villogott is minden, ami aranyozott volt - pl a lépcsőházak korlátjai, a stukkók - ésminden egyes helyiség más- és más volt. Arany brokáttal borított, vagy sötétvörös bársonnyal tapétázott... tényleg elállt a szavunk!
(Láttam Repin: Hajóvontatók c. képét! Hogy ott-e vagy máshol...? Szerintem, mégsem ott, hanem a moszkvai galériában... )
Itt inkább olyan pirosarcú, rizsparókás urakat és hölgyeket láttam barokkos/rokkokós figurában (a barokkot csodálom, de nem nagyon szeretem).
A kert is elragadó volt, az a szökőkút-tenger! Már akkor vezérelték valami szerkezettel, ritmusosan váltogatta a sugarakat. Hosszú lépcsősor vezetett le a bokor-labirintusba, ott voltak kis meglepetés csobogók, gomba-vízesés, (ha beálltunk a gombasüveg alá, beindult a vízfüggöny :-))
Az Aurórát épp a nap szikrázta: hófehér volt az összes vitorlája - állt a Néván, csendesen... és a fiúk sötétkékben, csíkos polóban....ahogy az meg van írva...
No, a Szmolnira nem emlékszem, pedig voltam ott, az biztos, mert láttam Lenin dolgozószobáját - erről tanultunk is orosz órán...de nem emlékszem szinte semmire...
Akkor láttam életemben először a tengert!!!
Sötétkék volt és jéghideg - s azután is sokáig így képzeltem el, ez maradt meg: sötétkék, és nagyon hideg... pedig kb. 20 ember fürdött bent a világítótoronynál, mi pedig csak a lábunkat áztattuk meg benne - és nyalogattuk az érdekes sós vizet...
A torony is gyönyörű volt! Vakítóan fehér két piros csíkkal, s pici ablakokkal... (a Néva is jéghideg volt júlisban - abba is belemásztunk a szálloda mellett :-)) - minden, ami a hullámok közt úszott hatalmas volt és hófehér...
Az éjszakai sötétség kb. éjfél körül állt be, de 2-kor már pirkadott... Ezt is átéltük egy "komszomolszkaja" partyn, ahol Deep Purple zene volt, és nekünk lányoknak kellett felkérni a félszeg szőke fiúkat :-)
Eddig tartott sajnos a visszaemlékezésem komolyabbik része. Itt is elkövettem két kis disznóságot, de ez most, valahogy nem illik ide - úgyhogy majd legközelebb...
2011. augusztus 7., vasárnap
A vonaton Moszva és Leningrád között...
Délben indultunk, reggel érkeztünk - ennyi.
No, azért mégsem, mert történt egy s más:-)))
Amilyen szerencsénk volt - vagy tudatosan előre tervezték! :-(
- a tanárok kupéja mellett kaptunk szállást. Négyen voltunk a fülkében, felszerelkezve pl. pezsgővel... Amiatt, hogy ordibáltunk, csak kétszer kellett átjönni a tanárnak, s még plusz kétszer, amikor a pezsgősdugó - kényszeredetten rákanyarodva a közös falra - a legszebb álmaikból ébresztette őket:-))
A folyosón is folyt az élet... - 10 percenként mentünk a Tea-fülkébe: Ezt úgy kell elképzeni, (de most komolyan!) hogy egy "budi-rész" volt átalakítva egy asszonyka számára, aki egy hatalmas szamovár mellett ült, és pár kopekért isteni forró teát osztogatott. El sem tudott volna borulni, úgy be volt oda szorulva. Na, ő, biztos, hogy nem csucsult egész éjjel! Abba a teába nem kellet más, csak pici cukor és semmi más, mert annyira zamatos, finom volt.
Az, hogy Baby-dollban bukfenceztünk a koszos folyosón, az már szót sem érdemel... minden esetre másnap dögfáradtan érkeztünk meg, Európa egyik legszebb városába....
No, azért mégsem, mert történt egy s más:-)))
Amilyen szerencsénk volt - vagy tudatosan előre tervezték! :-(
- a tanárok kupéja mellett kaptunk szállást. Négyen voltunk a fülkében, felszerelkezve pl. pezsgővel... Amiatt, hogy ordibáltunk, csak kétszer kellett átjönni a tanárnak, s még plusz kétszer, amikor a pezsgősdugó - kényszeredetten rákanyarodva a közös falra - a legszebb álmaikból ébresztette őket:-))
A folyosón is folyt az élet... - 10 percenként mentünk a Tea-fülkébe: Ezt úgy kell elképzeni, (de most komolyan!) hogy egy "budi-rész" volt átalakítva egy asszonyka számára, aki egy hatalmas szamovár mellett ült, és pár kopekért isteni forró teát osztogatott. El sem tudott volna borulni, úgy be volt oda szorulva. Na, ő, biztos, hogy nem csucsult egész éjjel! Abba a teába nem kellet más, csak pici cukor és semmi más, mert annyira zamatos, finom volt.
Az, hogy Baby-dollban bukfenceztünk a koszos folyosón, az már szót sem érdemel... minden esetre másnap dögfáradtan érkeztünk meg, Európa egyik legszebb városába....
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)