Kairo, leszállás... a tűzforró bitumenre!!! Nagyon-nagyon meleg volt és mégis elviselhető, mert a szél az folyamatosan adagolta a frissítőt. A terminálon ismertem meg utastársaimat, akikkel együtt fogok tölteni legalább két vacsoraidőt. Ugyanis a "csoport" különféle út-variációkra fizetett elő: Néhányan a Vörös tengerhez - Hurghadaba - utaztak tovább, néhányan nílusi hajókázásra indultak Alexandria felé, és néhányan - ÉN egyedül - Luxorba készültem a közös két napos kairói városlátogatás után. Vitt a busz a repülőtérről - legalább egy órán át - a szálláshelyünkig. A Níluson való átkelés hatalmas élmény volt: mintha egy kisebb hegyen keltünk volna át valami viadukton! Majd az út egyenesen lefelé folytatódott a város centruma felé. Ekkor szóltak, hogy nagy élményben lesz részünk, ha előre tekintünk!... én elbőgtem magam, de nagyon, amikor a horizonton megláttam a piramisokat!!! Magasan a város felett, szürkés, poros ködben bontakoztak ki a monumentális kontúrok... annyira megható volt! Hotel Piramide - ez volt a szállodánk. Valamit sejtetett a neve, de igazándiból nem tudni, hogy mit, hiszen távol voltunk még Gizah-tól. Szépen kiosztották a szobákat a harmadik emeleten, nekem - aki egyedül utaztam - a 6-on kaptam egyágyas szállást. Méltatlankodtam, hogy miért nem lehetek a csoporttal együtt... de jó, ám, hogy így alakult!!!! A szobába egy kisérő vezetett be, letette a csomagomat, majd ünnepélyesen a függönyhöz vonult, hogy széthúzza, de érdekes módon volt kitekerve a feje, mint az uhu-bagolynak: várta azt a hatást, amit a turista - gondolom minden esetben - lereagál: széthúzta a függönyt,... és... ott voltak a PIRAMISOK!!!!

Nem is tudom leírni, milyen nagyon meghatódtam. Sírtam nagyon, mert olyan "mittudomén" milyen hatalmas érzés hatása alá kerültem... majd folytatom...

Egyiptom - Egypt - Eggitto 1.

Ez az utam, annyi különleges élménnyel telitve vala, hogy azt egy-két szusszanatban el sem lehet mesélni...

Ismét az IBUSZ - 1993-ban ez így volt "természetes" és megbízható... Nem egyszerűen egy utat lehetett kiválasztani, hanem az utat összeállítani. No, én így variáltam, hogy Cairo 2 nap, Luxor 4 nap, Hurghada 6 nap, majd Cairo 1 nap = két hét.

Ferihegyen már megéreztem, hogy valami érdekes utazás-szervezésben lehet részem, mert egyáltalán nem volt olyan fix pont megjelölve a reptéren, ahol egy utazócsoport találkozhatott volna. Azután, épp, a beszállás előtt jelent meg egy hölgy táblával és felirattal, ami alá gyülekezhettünk. Voltunk vagy 20-an? - főleg pestiek... Egy kicsit különlegesen indült ez az út, hiszen nem éreztem, hogy valamiféle csoporthoz tartoznék: elfogadták a jegyeimet, felengedtek a gépre, de azután is annyi!

Én még ilyen gépóriást nem láttam, mint az Egyptair! 3-6-3 - két folyosó volt benne, a végén bárpult... A stewardess-ek titokzatos egyitomi mimikával és kézjelekkel mutogatták el, hogy veszély esetén, mit, és hogyan kell tennünk... félelmetes volt...
http://www.maiani.eu/cg/immagini/egyptair.jpg
Ilyesmi volt a gépünk...

A fényképezőgépem csak a felszállás után jutott eszembe - és pár légifelvételt sikerült készítenem.

EGYIPTOMBAN

Ez az utazás olyan volt, mint egy álom! A szervezés Budapesten történt, ehhez csatlakoztunk innen-onnan, mi magyarok voltunk vagy 20-an.
 Mindannyiunk más-más konkrét útvonalat jelölhetett be, s így történhetett meg az, hogy a kéthetes nyaralás alatt a második naptól kezdve teljesen magamra maradtam az arab idegen-vezetőimmel. A repülőre is úgy szálltam fel, hogy az IBUSZ által kiadott jegyeket felmutattam, és fogalmam nem volt arról, hogy valamilyen szervezett csoport tagja vagyok. Így visszagondolva: Hogy a fenébe is volt ez az egész? Miért nem voltam beijedve, miért nem éreztem, hogy egyedül vagyok, vagy valami félelmet?!! A repülőn sem derült ki, hogy ki milyen céllal, milyen szervezésben, hová repülünk...
Annyira el voltam ragadtatva a várható utazástól, hogy egyszerűen észre sem vettem semmit. Olyan kani nagy gépen repültem, aminek két folyosója volt (Egyiptair): azaz 2-6-2 személy az üléseken. A "balesetvédelmi oktatást egy egyiptomi hölgy és úr mutatta be képjelekkel - félelmetes volt, de komolyan! - Majd szemben egy hatalmas monitor mindenféle utazási adatokkal: magasság(10.000 m) pillanatnyi hely... azután Barbra Streisand film...
Görögország olyan volt fentről, mint az iskolai atlaszban - fantasztikusan tiszta volt az ég, a mediterrán tenger alattunk, a sok-sok aprócska hajó, majd a Nílus és a sivatag... jaj, de csodálatos!!!!

Berlin, Drezda, Pozdan, Rostock, Warnemünde 1986 és Zamárdi

Tapétás repsivel utaztunk, pár száz méterre a talaj felett:-)) - ez persze nem így igaz, de az tény, hogy szellő fuvallatára már izgalmas rázkódásokat éltünk át, az biztos. Én akkor nem voltam "egyedül" - velem voltak a szüleim, az ex-férjem, és Zsófi a pocakomban...

Arra készítettek fel minket, hogy nehéz lesz jó kosztot találni - ennek ellenére kemény 36 Ft.-/fő finomabbnál, finomabb halas kajákat ettünk... Én egy kicsit kába voltam az egész út alatt, hiszen magammal (magunkkal) voltam elfoglalva... a drezdai képtárban sem szerettem volna egy képet sem kihagyni, de a vége csak az lett, hogy beültem a termek közepén a padra és ott tekertem 360 fokot magamon... Pozdanban meg is rúgott a Zsófi! Micsoda egy élmény! :-))) Kit érdekel, hogy milyen "puskaporos szagú, randa" volt még akkor is az a város! Micsoda szögesdrót kerítések mellett vitt az utunk! ...

Berinben a iv-toronyban történt, hogy, amikor nyugat felé fordult a presszó-galéria - akkor alig mertünk átnézni a "szabadság felé"... csak suttogva beszéltünk:" Látod, az az utca már az NSZK-hoz tartozik... de nem is gondoltam bele, mert tőlem akkor nem is volt boldogabb a világon - még a "falon túl" sem!!

Warnemünde, ahol már felszabadultan, - boldogsággal töltve 1000-rel- tudtam magunkról: mindennapossá váltak a Zsófi rugdosásai, mérsékelten meleg volt, sütött a nap hét ágra, és mindig kék volt az ég... anyuék akkor látták a tengert először, de jéghideg volt, csak lábáztatásra alkalmas... Sokat, és finomakat ettünk, barnasört ittunk, nagyon romantikus volt az egész nyaralás...

Zsófi 1986. november 29-én megszületett - életem értelme:-))) Ezután balatoni nyarak következtek főleg Zamárdiban ...

Egy aranyos sztori innen:

A szállásadónk egy idősebb hölgy volt, aki első találkozásunkkor elmesélte nekünk, hogy azért jár bottal, mert olyan súlyos balesete volt, hogy az egyik lába kilenc helyen tört el.
A kéthetes turnusban 3 család - munkatársak - nyaraltunk együtt. Egy alkalommal meglátogatott minket a házigazda... nyitva volt minden ablak, hiszen dögmeleg volt - a hölgy becsöngetett. A Zsófi épp az ablakban állt, felmérte a helyzetet komolyan, ahogy hallotta... és jó hangosan kiabálta: "Jön a kilenclábú néni! - no, azt a cikit! :-)))

Legközelebb már Egyiptomból írok nektek, s akkor 1995-öt írunk majd...- rengeteg élménnyel, fotóval...igazi utazós-csemege lesz, az tuti! :-)

Bécs 1982

Abban az időben "nyugatra" utazni... de, mi úgy határoztunk, hogy igénybe veszünk egy jó kis ajánlatot: Anyukám kolléganőjének "külhonba szakadt" rokona Magyarországra látogatni készül, és erre az időszakra majd' üresen marad az ő otthona - így felajánlotta közhasznosításra. Ezt a "sohavisszanemtérő" alkalmat igyekeztünk kihasználni! :-)

Megvolt az 50 dolcsi - se több, se kevesebb - és Icus-kolléganőmmel útra keltünk. Amikor megérkeztünk, úgy éreztünk, valami "tiltott" helyen járunk, a vonatút is olyan titokzatosan zajlott odafelé - azok az ellenőrzési ceremóniák! - ... ezt az érzést csak azt tudja megérteni, aki hasonlatos korú, mint én - azaz kb. 50-es....

A pályaudvaron várt minket egy srác - a rokon fia - aki a lakáshoz vezetett minket: villamossal utaztunk, de azt hiszem körbe sem mertünk nézni az emberek felé, annyira meg voltunk illetődve... A lakásban semmi különleges - egyszerű "pesties" belső...

Másnaptól viszont szárnynak voltunk eresztve: kaptunk bérletet - ma sem értem, ki fizette, honnan?... a lényeg, hogy egy hétig nem volt gond a villamosozással :-)

Olyan nagyon nem mertünk elbóklászni - milyen érdekes, mi a jófenétől tartottunk! :-) ? - a Mariahilferstrasse - az oda-vissza, villamos-körök sok járaton, hogy el ne tévedjünk:-)

Schönbrunn: Végre valami "finomság" - egy kicsit ismerős volt, a mi fertődi kastélyunk hasonlított erre, de azért a monumentalitása, a szépsége még ragyogóbb volt! Sajnos kép, az nincs - a fotózás még mindig nem jött rutinra...

A "küldetésünknek" egy-egy eltökélt célja is volt: Ica Chanel5-öt, én pedig jeggyűrüket akartunk venni. Az én esetem annyiból számított problémásnak, hogy azt valahogy haza is kell hozni... de megoldottam:-))

Az Ica vette meg előbb a pici (30ml:) kölnijét: óvatosan kisurrantunk egy parkba, hogy felbontsuk és beleszagolhassunk...hmmm... Milyen látvány lehettünk? Elmondom, mert tudom pontosan! :-) Amikor a Szovjetúnióban a GUM melletti parkban falatozunk, akkor jött egy házaspár - fülig érő szájjal, vidáman, az egyik padhoz. Szatyor elő, kivettek belőle egy pár gumicsizmát!!! A fiú felpróbálta, lejtett benne egyet-kettőt - majd megállapították, hogy jó vásárt csaptak... mi pedig csúnyán kinevettük őket... minket pedig biztosan egy másik - nyugatabbra fekvő padról - ugyanígy...

Azután jött a mulatás:-) Grinzing!

De most komolyan! Alig mertünk körülnézni! Két nő a pincesoron - nahhát! Választottunk egy sörkertet, a sörkertben egy jó helyet - a kerítés tövében - mondván: ott azért kevésbbé hangos az élőzene. Na persze, mert a másik kerthelyiségben épp szünetet tartott a rezesbanda... az volt ám, az igazi, amikor ők is rázendítettek! Kész káosz!- majd megszakadtunk a röhögéstől! :-))))

Egyik este a városba vitt az utunk - hárman voltunk a rokon fiúval... (mert este volt, és sötét:-) - na ő aztán megmutatta, mit is jelenthet egy éjszaka nyugaton! :-) Végigmentünk a "piroslámpás soron" ...Az utca elején kövér leánykát láttunk fekete tornaruhában - tényleg sajnálatra méltó volt... - ahogy haladtunk a centrum felé, egyre csinosabbak voltak... mindenkinek kínálkoztak, fapofával, gépiesen - még nekem is!??!!?? - 'oszt' a nagy hangulatban megcsíptem az egyiküknek a cicijét! :-)))))))))))) Ezen röhötünk hazáig...

Az én jeggyűrűim egy arckrémban lettek elrejtegetve. Annyira ideges voltam a vonaton emiatt, hogy majdnem összebalhéztam az Icussal... A fülkénkben 3 apáca is ült - ez is nagy újdonság volt nekünk- alázatos pofát vágtunk egész úton ... Nekik köszönhetem, hogy amikor jött a vámvizsgálat, a vámőrök illedelmesen behúzták a kupé ajtaját, miután egy kicsit körülnéztek... semmi kérdés, semmi vámvizsgálat...

Következik: NDK 1986 - Berlin, Pozdan, Rostok, Warnemünde

Jugoszlávia (Rovinj Santa Katerina - Horvátország)

Első éves főiskolás koromban - illetve az azt követő nyáron voltam itt 1978-ban. Santa Katerina szigetén laktunk két hétig - tévedésből:-) Két képet töltöttem le a netről, hogy megmutassam, hol is voltam pontosan.

Bementem az IBUSZ-ba és ennyi - Miskolcról indult a busz, Pesten is megállt, másnap hajnalban érkeztünk. Valamivel a mi buszunk előtt indult egy pesti busz, ők mentek oda, ahol a mi helyünk lett volna, már aludtak, és szétpakoltak, vagy szétszéledtek már, mire mi megérkeztünk - így nem történt csere. Összehasonlíthatatlanul jobb volt a szigeten: se autó, se motor, még bicikli sem, hiszen 10 perc alatt be lehetett járni.

A képeken látható Hotel akkor, kb. a fele volt mind szélességben, mind magasságban, és semmi medence... sőt az a rész akkor volt romantikusabb: egy teraszbárból lépcsősor vezetett a tengerhez, kivilágítva, de csak szolidan - futórózsák szegélyezték a lépcsőt ívesen... fent a bárban dzsessz-muzsika szólt, leszűrődött a partra is...

Akkor fürödhettem először a tengerben - minden tapasztalat híján rettentem el a hidegtől, a sótól, a vízi kütyüktől. Pedig itt hatalmas gömbölyű kavicsos volt a part, nekem nem volt vizi-papucsom, medúzát és tengeri sünt se láttam addig, s nem is gondoltam volna, milyen veszélyesek...

A 3. napon már az SZTK-ban kötöttem ki mentő vitt be, mert tempózás közben belerúgtam egy sziklába, ami tele volt tapadva sünökkel. A bokámból milliónyi tüske állt ki, s azt szedegedték ki egyesével... Nekem akkor izzadt először a tenyerem - pedig előzleg már 24 zongoravizsgám volt... Egy nap víztől való eltiltás következett...

Volt a csoportunkban egy lány (Margitka) - akit tulajdonképpen csak a buszon láttam közelebbről, de nem kerültünk beszédkontaktusba. Nos, én ezzel a "lánnyal" dolgozom több, mint 20 éve. Folyamatosan mondogattuk egymásnak, hogy már korábbról ismerjük egymást, de sehogyan sem jött össze egy közös pont, kapcsolat. Nem is éltünk egy városban, se a középiskola, se a főiskola, se a kórusversenyek,... semmi nem stimmelt...mire kb. 5 éve ráébredtünk, hogy Katarinán voltunk együtt két hétig!:-)

Egy pesti lánnyal és a hugával keveredtem haveri viszonyba, velük ütöttem el az időt: megnéztük pl. hogy fest a sofőrünk a nudista strandon :-))) Körbe vizibicikliztük a szigetet, vásárolgattunk Rovinj olasz piacán - hoztam finomságos likőrt, ezüst csecsebecséket...

Hazafelé "megszakítottam rendes szabadságom" :-) - és Budán maradtam két napig: A lány a Rózsadombon lakott, közel Kádár villájához... Tátottam a szám ott is, a lakásban is - az a panoráma Pest felé!!!! Majd este Éliás diszkó valahol a Gellért hegyen - meg sem találnám már, hogy hol volt... - táncoltam Törőcsikkel a focistával! :-))(velem táncolt a Törő :-))- ilyen volt a baráti köre a vendéglátómnak, na... Én nem tudtam, hogy ki kért fel, mert a foci nem igazán érdekelt soha - csak később mondták meg nekem. Gondolom, a Törőnek ez nem eshetett valami jól... talán alacsonyabb is volt nálam, meg tömzsi - nem tetszett...

Nos, ennyi volt a beszámoló erről a nyárról... legközelebb már csak 4 év múlva "találkozunk", mert a főiskolai évek többi nyarát főleg balatoni táborokban töltöttem - persze, mint táboroztató tanárnéni-jelölt. Ott is történtek "dolgok", de nem velem, hanem a lurkókkal: Talán egyet kiemelek mégis, mert ez az eset is szépen jellemzi, milyen felelősséggel jár egy ilyen feladat:

A vizibicikli. Két gyermek teker kint a mélyben, hiába rikácsolunk, hiába fenyegetőzünk... Fogtunk egy biciklit mi is és bementünk utánuk... 6 óra volt délután, amikor elkezdődött a hajsza... eleinte viccesnek indult, majd - talán berezeltek - rátapostak és mentek előre, mint a nyíl. Közben elkezdett sötétedni, Zánkától már jó messze voltunk. Jött a rendőrség is szerencsére, ők rendezték aztán a sorainkat. Kikötöttünk valahol, majd egy teherautóra rakták a bicikliket, meg minket és töksötétben érkeztünk vissza a táborba. De mi van, ha nem követtük volna őket? Három napra lemerült az elemünk...bár nagyon megdícsértek minket! :-) - na köszi...

Tehát legközelebb Bécsből jelentkezem - 1982-ből...

Szentpétervár (Leningrád) 2.

A Moszkva szállóban laktunk - hol is laktunk volna:-) - két szinten elhelyezve, kicsit szétszórva... A két emelet közt a lépcsőfordulóban - a liftajtóval szemben - volt egy kis hall, ott székeltek a tanárok, kb. éjjel 2-ig :-(
Na, akkor most mit lehet csinálni? Ki kell lógni valahogy, nemde?
Azért elmenni egyszerűbb: Azt mondod:"kimegyünk körülnézni" - (majd elfelejtünk visszajönni:-)

Első turpisságunk (a szolidabb): A tv-ben láttam: Leningrádban van egy Budapest utca, abban Budapest étterem. De jó, hogy eszembe jutott! Íme, itt a megoldandó problem: hogy jutunk el oda? Elkérezkedtünk "sétálni" 8-kor - még magasról sütött a nap! Bevágtuk magunkat egy taxiba - 3 rubelért össze-vissza jártuk a várost, míg végre megérkeztünk a Budapest étterembe. (Biztos jól át voltunk ejtve a taxis által, de ki bánja? :-)
Amikor leültünk - ketten voltunk egy Ildi nevű lánnyal - akkor az jutott eszembe, hogy talán magyar szakács van a konyhán: az étlapon minden kaja ott volt feltüntetve magyarul is. Valahogy ezt el tudtuk mutogatni a pincérnek, aki végül is bekísért engem a "színfalak mögé" - ott volt egy 50-es, vagy 40-es? magyar jóember, vele beszélgettem pár sort, hülye kérdéseim lehettek, mert egy sem jut eszembe, és a válaszok sem... A lényeg, a lényeg, hogy rántott húst ettünk sültkrumplival!!! Sok-sok krumplit kaptunk, azt becsomagolták nekünk zacskóba. Na ennek volt igazán értelme! :-)))
Sikerült visszakúszni a szobánkba, mert - amikor hazataxiztunk - épp senki tanár nem volt a társalgóba!

Reggel, a reggeliző asztalnál elővettük a fagyos sültkrumplit... - mindenkinek csorgott a nyála :-))))) Tanár nem érdeklődött, honnan a "finomság" - gondolhatták azt is, hogy akárhol lehet ilyet kapni...

2. turpisság: vettünk 3 üveg pezsgőt és szerettük volna elfogyasztani :-) Ennek csak annyi volt az akadálya, hogy fel kellett vinni a szobába - az meg épp lehetetlen volt, hiszen a hallban nyüzsögtek a tanárok. Na, akkor mit tegyünk?

- Menjünk a lifttel, egy emelettel feljebb és meglátjuk... - mondom én.
Felmentünk...
- A szobánk fölötti szobába bekopogok, és elmondom úgy, ahogy van, mi baj lehet belőle, legfeljebb megvárjuk, míg lefekszenek nem? - mondom én.

És be is kopogtam... Egy férfi nyitott ajtót, be lehetett látni az egész szobába: egy nő volt az ágyban - de semmi különös... A férfinak tágra volt nyitva a szeme, meg talán a szája is, ahogy az Ildivel meg a 3 pezsgővel meglátott minket. Na, talán egy fél percig is eltartott, míg így álltunk... Hogy, és mint fogom elmagyarázni, hogy mit akarok? Kértem, hogy jöjjön velem az erkélyre - jött. Mutattam, hogy ott lakunk alatta - valahogy megértette... és mutattam a pezsgőt, hogy azt oda le akarjuk a mi erkélyünkre - és megértette! :-) és vigyorgott, az asszony meg röhögcsélt, mert az ember fordította neki a jelbeszédet oroszra - azért ez nem semmi !!! :-)))) Sőt, nekik kellett kitalálni azt is, hogyan juttatsuk le az üvegeket egy szinttel alább - mert erre nem is gondoltunk ... A tettestársunk, cinkosunk lett! Egy tündér ember! Végigröhögték az egészet az asszonnyal, söt a nő is jött később segíteni: A csípőövem, és! az a madzag, amivel a bőröndjük volt átkötve!!!! :-)))) - azokból sikerült olyan hosszú kötélzetet kötözni, ami leért a szintünkre. Leeresztgettünk óvatosan a 3 pezsgőt, majd együtt nevetgéltünk a nem tudom, hogy min...de nagyon-- nagyon aranyos volt, emlékezetes maradt ez az egész! Így utólag is köszönjük nektek, ismeretlen orosz barátaim - biztosan ti is elmesélitek néha ezt a sztorit az ismerőseiteknek...

Lementünk egy szinttel lejjebb - a tanárok javában kártyáztak, s kérdezték, milyen volt kint?...s mi mondtuk, hogy "izgi" - mert tényleg az volt na! :-)



Következik: 1978 - Jugoszlávia- Santa Caterina szigete...